2018. május 11., péntek, 06:00
Címkék: automatizálás elektromos fröccsöntőgép Fanuc ipari robot képzés marógép műszaki képzés robot robotika székhely tréning vezérlés
A tréning fogalma évtizedek óta ismert, és az utóbbi években soha nem látott népszerűségnek is örvend. Nap mint nap kapunk értesítéseket képzési és továbbképzési lehetőségekről. A hazai viszonyokra ezzel együtt jellemző, hogy főleg a multinacionális és a nagyvállalatok fordítanak jelentős összegeket a munkatársak képzésére. A kisvállalatok jórészt csak egy-egy munkatársuk számára finanszíroznak meg bizonyos képzéseket – az elhatározás mögött általában konkrét cél, nagyrészt valamilyen új technológia beszerzése áll.
A tréning lényeges eleme az, hogy nemcsak a tudás átadása valósul meg, hanem a résztvevők a megszerzett tudásukat a saját tevékenységükre jellemző helyzetekben alkalmazni is tudják. Ezt nevezik alkalmazásképes tudásnak, ami azt jelenti, hogy az elsajátított ismereteket a résztvevők a munkájukban is képesek hasznosítani.
Ha az internetes guruk szerint szinte minden tudás és ismeretanyag megtalálható már a világhálón, akkor miért növekszik mégis az igény a személyes képzések iránt? Az ok egészen emberi: a tapasztalatok szerint:
Mi a helyzet a tréning esetében? Itt egészen más arányokkal találkozunk:
Hasonlóan pozitív tapasztalatokról számolt be Mihalik Zsolt, a FANUC Hungary Kft. műszaki háttértámogatásért felelős munkatársa is.
Határozottan állíthatom, hogy az ügyfelek részéről egyre hangsúlyosabb a képzések iránti igény; mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. A gyártó cégek körében elterjedt az a szemlélet, hogy a munkatársak minél jobban értsenek az adott géphez és technológiához, mert így növelhető a termelés hatékonysága és a versenyképesség. A gépkezelők, programozók így olyan megoldásokat találhatnak a gyártásban felmerült problémákra, amikre megfelelő képzés nélkül nem is gondolnának. Nem elhanyagolható szempont az oktatókkal történő személyes kapcsolat kialakítása sem – ez főleg akkor hasznos, ha az ügyfél részéről már eleve van egy addig megoldatlan gyártási probléma.
A tréningek mennyiségi növekedése mellett szól a technológia emelkedő komplexitása is. Egy-egy gyártócellában már nem rendszerelemek működnek önmagukban, hanem akár több vezérlő és több robot is végezhet párhuzamos műveleteket. Ehhez már nem feltétlenül elegendő egy alaptudás a gépek elindításáról, mozgatásáról és leállításáról, hanem ennél összetettebb feladatokat is meg kell tudni oldani.
Hogyan segíti az új székház az igények kielégítését?
A piaci igény tehát már párhuzamosan futó kurzusokra is megvolt, de eddig nem volt meg az az infrastruktúránk, amivel ezt megvalósíthattunk volna – sem a helyiség, sem a géppark nem állt rendelkezésre. A tréningek esetében szerencsére az ügyfelek is sokkal rugalmasabban tudnak hozzáállni az időpont kérdéséhez – a gépek szállítási határidején vagy a szervizen sokkal több minden áll vagy bukik –, hiszen a képzés lényege nem a gyorsaság. Ezzel együtt nagyon jó, hogy az eddigi eggyel szemben az új székházban már három tréningteremmel rendelkezünk, ami sokkal rugalmasabb szervezést tesz lehetővé. A három teremből kettőt a robotos, egyet pedig a CNC- és Robomachine oktatásokra készítettünk fel. A robotos tréningek hattengelyes ipari robotokkal szerelt gyártócellák segítségével történnek, illetve egy teljesen felszerelt hegesztő robotcella is helyet kap az új épületben, a CNC-oktatásokra pedig egyedileg tervezett, FANUC vezérlőkkel és hajtásokkal rendelkező állomások szolgálnak.
A bemutatóteremben minden Robomachine gépből – megmunkálóközpont, huzalszikra-forgácsoló és elektromos fröccsöntő gép – megtalálható egy, így ezekre a géptípusokra is tudunk oktatást vállalni.
A képzéssel elsősorban a hazai ügyfeleket tervezzük kiszolgálni, hiszen a környező országokban mindenhol található helyi FANUC-képviselet. Ezzel együtt fel vagyunk készülve arra, hogy igény esetén külföldi ügyfeleket is tudjunk fogadni. Ami a tréningek célközönségét illeti: a gépkezelőktől a programozókon át egészen az üzemfenntartó szakemberekig terjed a skála. Egyre több alkalmazásspecifikus képzés kerül bevezetésre – erre jó példa az ipari robotokban egyre inkább teret nyerő visionrendszerek konfigurálása, az iparban használt kommunikációs rendszerek vagy a DCS-funkciók használata.
Az egyik legfontosabb célunk éppen az, hogy minél szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki a műszaki felsőoktatás résztvevőivel. Az infrastruktúra mindenesetre már adott ahhoz, hogy a hallgatókat egy-egy napos szemináriumon vagy workshopon lássuk vendégül.
Léteznek cégekre szabott képzési programok is?
A sztenderd képzéseink listáját folyamatosan bővítjük az ügyfeleink igénye alapján, erre jó példa az elmúlt években elindított robotkommunikációs protokollok, haladó szintű robotprogramozás és DCS-képzések. Igény esetén természetesen lehetőség van személyre szabott képzés megszervezésére is. Elsősorban a szerszámgépüzletág részéről merülnek fel olyan képzési igények, amik nem feltétlenül találhatók meg a portfóliónkban, de lehetőség szerint ezeket is igyekszünk tető alá hozni. Az esetek döntő többségében azonban a sztenderd képzéseink is elegendők ahhoz, hogy az ügyfelek magabiztosan, magas kihasználtsággal tudják használni a gépeket.
Lehetőség van arra is, hogy a képzést helyben, az ügyfél telephelyén folytassuk le, de szerencsésebb megoldás, ha az erre kialakított termeinkben találkozunk. Főleg a robotok esetében, mert ilyenkor nem kell egy gyártógépet oktatási célokra akár több napra is kivenni a termelésből, és a képzés is jóval gyakorlatiasabb tud lenni, hiszen több robotcellánk van, és így a résztvevők mindegyike ki tudja próbálni a tanultakat. A szerszámgépek esetében már jóval jellemzőbb az, hogy az ügyfél saját gépén tartjuk a képzést, hiszen a megmunkálásban számtalan tényező játszik közre, mind a technológia, mind a gyártókörnyezet más és más, így a tréningteremben elhangzottak nem biztos, hogy teljes egészében átültethetők a gyártási paraméterek közé.
A tréningen elhangzottak „időtállósága” mindig attól függ, hogy a résztvevők később milyen mértékben használják a tanultakat a mindennapi munka során. Ha valaki eljön egy robotprogramozói képzésre, akkor tökéletesen megtanulhat robotot programozni. Aki a gyakorlatban is használja a képzésen látottakat, abban meg is marad a tudásanyag. Ugyanakkor, ha huzamosabb ideig nem kell a saját robotjához hozzányúlni, a megszerzett tudás megkopik. Ezt felismerve, az idei évtől indítunk olyan robotprogramozói képzéseket is, amelyek intenzív gyakorlati feladatmegoldásokkal éppen a tudás felfrissítését célozzák.
Az elérhető tréningek képzési központunk honlapján találhatók meg. A tréningek folyamatosan indulnak az ügyfelek jelzései és igényei szerint. Nincs tehát előre lefektetett menetrend, ha a felmerülő igények alapján elindítunk egy képzést, akkor arról értesítjük a potenciálisan érintett cégeket is, amelyeknek így lehetőségük van abba becsatlakozni.
Molnár László
Az új központ megnyitásának különleges eseményére egy exkluzív nyíltnap sorozattal készültünk partnereink számára, mely során lehetőség nyílik megtekinteni a kiállított gépeink mellett a székházunk egészét. Mindezek mellett különleges technológiai előadásokkal is várjuk a látogatókat.
Nyitvatartás 9:00 – 16:00 között
Gyártástecnológiai előadások:
10:00 – ROBOSHOT
11:00 – ROBODRILL
12:00 – ROBOCUT
13:00 – ROBOT
Rendezvénysorozatunk zárásaként a felsőoktatásban tanulókat szólítjuk meg egy izgalmas programajánlattal. Érdekes iparági előadások mellett kollégáink tolmácsolásában lesz lehetőségük többet megtudni gyártóeszközeinkről, technológiai megoldásokról, és valós ipari alkalmazásokról! Tudjon meg többet a programról és regisztráljon!
A rendezvényre különbuszos járatokat szervezünk a megközelítés segítése érdekében